A település a Zsóry fürdő nevet Zsóry Lajos főszolgabírónak köszönheti, akinek a földjén 1939-ben, egy kőolajkutatás alkalmával találták meg a gyógyító vizet adó hőforrást. 

Mezőkövesd vonzerejét nemcsak a matyó gyökereknek köszönheti, hanem a több mint 70 éves Zsóry Gyógy- és Strandfürdőnek is, mely nevét Zsóry Lajos egykori főszolgabíróról kapta. Az ő birtokán kezdett az állam kőolajkutató fúrásokba, de a mélyből olaj helyett termálvíz tört fel, melyet 1968-ban nyilvánítottak hivatalosan is gyógyvízzé. A 72 °C fokos víznek Magyarország összes gyógyvizei között a legmagasabb a kéntartalma. Kiváló gyógyhatásfokának köszönhetően az első három hazai gyógyfürdő között említik. 

A gyógyvíz hatása

A termálvíz összetételének alapján gyógyhatását tekintve a legértékesebb hazai fürdők közé lehet sorolni. Reumás megbetegedések, izületi gyulladások és kopások, különböző női betegségek gyógyítására, valamint sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére alkalmas a víz gyógyító ereje.
Több fedett és nyitott medence, gyermekmedence, élménymedence várja a gyógyulni és pihenni vágyó embereket. 
A gyógy és vizes medencék száma 11.

Korszerű kezeléseket is igénybe lehet venni - súly és iszapfürdő, masszázs -, melyek orvosi rendelvényre is kérhetők.

A kénes gyógyvíz reumás megbetegedések, izületi gyulladások és kopások, különböző női betegségek enyhítésére, gyógyítására, valamint sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére alkalmas. 

A Zsóry-fürdő szolgálja ki a közel kétszáz ágyas Rehabilitációs Központ betegeit is. A fürdőben OEP támogatással is igénybe vehető gyógykezelések: orvosi gyógymasszázs, súlyfürdő, tangentor, iszappakolás, kádfürdő, szénsavkád. A kikapcsolódásra vágyókat a nyakdögönyözővel, pezsgőággyal ellátott élménymedence várja, melybe ki lehet úszni a fedett uszoda (27°C) és gyógymedencék (33-40 °C) épületéből. 

A 100 méter átmérőjű körmedence frissítő vizét élményelemek (csúszda, sodrófolyosó, zuhatag) és hullámmedence (22-24°C ) színesítik. A kicsik nyitott és fedett gyermek élménymedencében is pancsolhatnak, a szülők pedig használhatják a wellness részleget (szaunák, gőzkabin, pezsgőfürdő), illetve kérhetnek gyógy- és frissítő masszázst.

További információk a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőről az alábbi címen találhatók:
https://www.zsory-furdo.hu